A RÉTSÁGI PÁNCÉLOSCSATA ELMARADT

November 4-én a
katonai tanács riadóztatta a rétsági páncélosezredet, mivel Vác irányából egy szovjet páncélosegység közeledett a falu felé. Garami ezredes elrendelte a védelemre való berendezkedést. (Felvetődött az is, hogy vonuljanak a Börzsöny hegyei közé, de ezt a javaslatot végül elvetették.)

Garami Lajos ezredes, a rétsági Páncélos Tiszthelyettes Kiképző Ezred parancsnoka




Az ezred fél hét körül hagyta el a laktanyát, és a kijelölt helyeken – a diósjenői bekötőútnál – megkezdte a szétbontakozást. Nyolc óra lehetett, amikor Nőtincs irányában megjelentek a szovjet élharckocsik. Ezekben a percekben a rétsági páncélos ezred minden bizonnyal a forradalom legnagyobb páncélos-összecsapására készülődött. A veszélyes helyzetben Garaminak sikerült telefonkapcsolatba lépnie a páncélos-parancsnoksággal, ahol közölték vele, hogy nincs tűzparancs, semmiképp se lőjenek, hanem tárgyaljanak. Garami ekkor a csapatokhoz ment és utasította őket a lövegcsövek felemelésére. Ezután gépkocsiján a szovjetekhez hajtott. Itt Pilipenko ezredessel abban állapodott meg, hogy a tiszti állományt áthozva leteszik a fegyvert. Erre csak hosszas huzavona után került sor. (Többen megjárták már az orosz hadifogolytáborokat, és nem akartak ismét fogságba esni.) Végül a katonai tanács vezetői győzték meg őket az ellenállás kilátástalanságáról. A szovjet parancsnok, mint egykor Rüdiger tábornok Világosnál, a felsorakozott tisztekkel letetette a fegyvert. A hangulat is Világos szellemét idézte. Véget ért a forradalom.

<<<