SALGÓTARJÁN TÖRTÉNETÉNEK LEGTRAGIKUSABB ÉS LEGSÖTÉTEBB NAPJA: 1956.december 8.


>>>Link: Á. VARGA LÁSZLÓ TANULMÁNYA A DORTŰZRŐL
>>>Link: TYEKVICSKA ÁRPÁD TANULMÁNYA A SORTÜZEKRŐL

Link: A SORTŰZ DOKUMENTUMAI
Senki sem számított olyan mérvű, az egész társadalmat átfogó ellenállásra, mint amilyen akerült Kádár-kormánnyal szemben kibontakozott. Kádárék, tapasztalva a mérhetetlen ellenszenvet, hajlottak a megegyezésre. Szándékuk az időhúzás, az ellenállók kifárasztása volt.

A sortűz utólagos helyszínrajza

Eljött a december, az első téli hónap, és a munkástanácsok még mindig kitartottak forradalmi követeléseik mellett. A Kádár-kormány azonban megunta az alkudozást, és erőszakos leszámolásra szánta el magát.
Steigerwald Ottó, a tanács elnökhelyettese és néhány társa december 8-án hajnalban Budapestre utazott, hogy tárgyaljanak Kádár János kormányfővel a nógrádi iparmedence dolgozóinak követeléseiről, valamint részt vegyenek a munkásküldöttek országos értekezletén. A tárgyalás alatt Marosán György államminiszter, a kommunista párt Kádár utáni második embere, indulatosan a szemükbe vágta: „Mától kezdve nem tárgyalunk, mától kezdve lövünk!”
Fenyegetése még aznap valósággá vált, szinte a szavaival egy időben. Salgótarjánban a Kádár-kormány karhatalmistái, a rendőrök és a szovjet katonák a fegyvertelen munkástömegbe lőttek. A város üzemei és a környező bányák dolgozói azért vonultak a megyetanács és a megyei rendőrség épülete elé, mert két letartóztatott forradalmárt akartak kiszabadítani. A lövések több tucat embert megöltek és megsebesítettek. Az áldozatok többsége fiatal volt – és munkás.


A sortűz egyi
k fiatal áldozata, Ravasz István. Halálának pillanatában még nem töltötte be a 19. életévét sem, '56 őszén elsőéves egyetemista, Eötvös-kollégistavolt. Szenet lapátolt családja vásártéri lakásánál december 8-án. Egy eltévedt golyó vetett véget fiatal életének.

Az áldozatok emlékműve Salgótarjánban, a December 8. téren


Máig tisztázatlanok a sortűz pontos körülményei. Bizonyos, hogy a karhatalmisták tüzelése mellett sok áldozatot követelt a középületeket biztosító szovjet alakulat fegyveres beavatkozása. A túlélők között később erős volt az a meggyőződés, hogy az egész történés egy tudatosan megtervezett provokáció volt, amellyel a megyei munkástanács ellenállását kívánta felszámolni a hatalom. Ez a vélekedés levéltári dokumentumokkal jelenleg nem támasztható alá. Az sem tisztázott, hogy a pufajkások tűzparancsra lőttek-e, vagy egy-két pánikba esett, részeg karhatalmista okozta a tragédiát. A fennmaradt iratok, valamint az országos történések elemzése arra utal, hogy a jelen lévő rendőri, katonai vezetőknek, Házi Sándornak és Ladvánszky Károlynak, továbbá Jakab Sándornak, az MSZMP megyei első titkárának, valamint a szovjet egység katonai parancsnokának kulcsszerep jutott a véres eseményekben.
A sortűz halottainak a számáról eltérnek a források. Az egyik kormány kiküldött először 10–12, majd rögvest utána 56 halottról tett említést a jelentésében. A szintén jelenlevő Jakab Sándor megyei pártvezető cikkeiben és megyei monográfiájában 80 fölé helyezi ezt a számot. Az állásából átszervezés címén 1957. január közepén feltűnő gyorsasággal eltávolított városházi anyakönyvvezető-nő 131 halottra emlékezett. A rendszerváltás után író törtészek >>> Link: 46 halottat tudtak azonosítani.

Jobbra: a tüntetés és a sortűz helyszíne, a Vásártér.Balra: a rendőrkapitánysággal szembeni bérház, melynek falába a legtöbb lövedék fúródott.