1956. november 12.

A szovjet páncélosok elhagyták Salgótarjánt.
A kormány a megyei tanácsok végrehajtó bizottságai mellé kormányösszekötőket nevezett ki. E döntés értelmében érkezett Salgótarjánba Gyenes (Antal?) és Pothornyik József.
Budapesten Kádár Jánossal tárgyalt a nagybátonyi üzemek munkástanácsainak egy 17-20 fős delegációja. A küldöttség vezetője, Szabó Ervin átadta Kádárnak azokat a politikai követeléseket, melyeket egy nappal korábban a bányák és egyéb ipari üzemek munkástanácsai nagybátonyi ülésükön fogalmaztak meg. E dokumentumban leszögezték, hogy nem ismerik el az antidemokratikus úton létrejött Nógrád Megyei Ideiglenes Forradalmi Munkás-Paraszt Tanácsot, követelték annak lemondását és újraválasztását. Nem fogadták el a Mrázik-tanács által foganasított személyi döntéseket, és követelték a munkástanácsok jogkörének kibővítését. Kifejtették, hogy „Párt és egyéb szervezési kérdésekkel ma nem időszerű foglalkozni, mert az a feladat, hogy a munkástanácsokon keresztül a dolgozó népet egységes egésszé kovácsoljuk össze és a független szocialista munkás Magyarország szellemében vigyük az ügyet ...” Erre Kádár azt válaszolta, hogy amennyiben a küldöttség célja valóban a szocialista Magyarország és a néphatalom megvédése, akkor egyetért velük. Ekkor Szabó Ervin állítólag kifogásolta, hogy a Mrázik-tanács is megkapta az „elismerést”. Kádár válasza erre állítólag az volt, hogy a helyi hatalmi harcot a két csoport egymás között intézze el.

<<<