FORRADALMÁROK A MEGTORLÁS FOGASKEREKEI KÖZÖTT

Valószínű, hogy a megtorlás tömeges kiszélesítésére a megyei pártbizottságon csak december végén, illetve 1957 elején fogalmazódtak meg az első konkrét tervek. A jogi eljárások lefolytatásához mindenekelőtt az ügyészségeken és a bíróságokon kellett rendet teremteni. 1957 februárjától indult meg a forradalom alatt „kompromittálódott” ügyészek eltávolítása, az ügyészség munkástanácsának elnökét, dr. Basa Istvánt, katonai bíróság elé állították. A legfőbb ügyész február 8-ai keltezésű körlevelében értesítette a megyéket arról, hogy a rendőr-főkapitányságokon szervezett politikai nyomozóosztályok mellé, az osztály vezetőjének egyetértésével egy politikai ügyészt kell kinevezni, aki a „törvényességi felügyeletet” fogja ellátni. Nógrádban a feladatra Rozgonyi Aladárt jelölték ki. Az ő szakmai hozzáállását példázza az a néhány mondat, amelyet 1957 júliusában, egy hivatali értekezleten mondott el: „Rétságon a laktanyában, Pásztón a rendőrségnél verték a letartóztatottakat, Szécsényben is bántottak (...) Be kell látni, az első negyedévben az osztályellenség támadott. Helyre kell állítani a rendet, ha másként nem, törvénytelen módszerekkel…” Jakab Sándor első titkár különösen elégedetlen volt a megyei bírói karral. Kádár 1957. februári nógrádi látogatása után ezt így juttatta kifejezésre: „meg kell magyarázni, hogy független bíróság nem volt, és most sincs.”

Azonban minden igyekezete ellenére a megyei bírák viszonylag alacsony büntetéseket szabtak ki. A perek 40%-ában a Legfelsőbb Bíróság hozta meg a jogerős döntést. A nógrádi perekre Buday Ferenc „szakosodott”: 75 vádlott felett ő ítélkezett. A megtorlás polgári, tehát nem katonai ügyekben eljáró legkegyetlenebb testületét, a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsát egy kivétellel, 31 esetben a hírhedt „sztahanosvista vérbíró”, Vida Ferenc vezette. A legsúlyosabb ítéleteket a katonai bíróságok tanácsvezetői mondták ki. A pásztói vasútrobbantók ügyében dr. Kiss István Gábor hadbíró százados négy halálos ítéletet hozott, melyből kettőt hajtottak végre. Első fokon dr. Gáspár György őrnagy ítélkezett pl. az ipolytarnóci nemzetőrök, Pálinkás-Pallavicini Antal és a balassagyarmati forradalmi tanács vezetőinek ügyében. Utóbbi kettőben három halálos ítélet született, melyből egyet hajtottak végre. A két ügyben dr. Ledényi Ferenc alezredes, illetve dr. Szíjártó Károly őrnagy voltak a másodfokú döntnökök.

A kádárista hatalom a forradalmat szerette volna „a hatalom visszaszerzéséért ténykedő osztályidegenek”, valamint a „fegyveres ellenforradalmi akciókban részt vett huligán és deklasszált elemek” műveként beállítani. Ám a megtorlás valójában egészen más körből szedte áldozatait. A politikai nyomozók legnagyobb erőfeszítései ellenére sem azok kerültek a bíróság elé, akiktől az „elvárható lett volna”. A megtorlás hálóján jórészt egyszerű kisemberek akadtak fenn, nem tőkések, arisztokraták, horthysták és nyilasok.

Nógrád megyében összesen 319 személy ellen indult civil büntetőeljárás (ehhez hozzá kell adnunk azt a mintegy 80–90 főt, aki ellen első fokon is a megye határain kívül, mindenekelőtt a Legfelsőbb Bíróságon indult eljárás). Túlnyomó többségük, 86%-uk, paraszt és főként munkás! Ugyancsak szembeszökően magas a diplomások képviselete. A megtorlást minősíti, hogy két olyan fiú is a vádlottak padjára került, aki 1956-ban töltötte be 14. életévét. Egyiküket felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, míg másikukat javítóintézetbe irányították. A vádlottak zömét fiatal felnőttek tették ki: a húszas-harmincas korosztály közel kétharmados súlyt képvisel.
A megyei bíróságok által 249 börtönre ítélt személy 425 évet és 2 hónapot kapott jogerősen. A Legfelsőbb Bíróságon indult nagy perek vádlottjai, kisebb számuk ellenére, szintén közel ekkora büntetésben részesültek.

Egy 1957-es jelentés szerint a politikai nyomozók addig mintegy 900 személyt fogtak le, többségüket csak ideiglenesen. A lefogottakra szörnyű sors várt. Többnyire lakásukról, feleségük, gyermekeik szeme láttára hurcolták el őket előbb a rendőrségre, a laktanyába vagy a megyei, járási, városi tanács épületébe. Itt kegyetlen és embertelen módon bántalmazták a lefogottakat, életkorra való tekintet nélkül. Sokuk számára az ügyészi felügyelet alá, vagy a börtönbe kerülés valóságos megváltásnak számított.

A megyében közel 300 főt helyeztek a hatóságok rendőri felügyelet alá és ugyanannyit közbiztonsági őrizetbe, ami fokozott ellenőrzéssel, korlátozott mozgásszabadsággal, illetve meghatározott időnként a rendőrségen történő jelentkezéssel járt. A „refesek” megalázásának eszközei közé tartoztak a váratlan éjszakai látogatások, házkutatások.
Ismeretlen azok száma, akik állásukat veszítették, akiket alacsonyabb beosztásba helyeztek – számuk több száz fő lehetett –, illetve a megtorlás más, gyakorta dokumentálatlan formáját szenvedték el. A megyéből több százan döntöttek az ország elhagyása mellett.

<<<