MAGYARNÁNDOR KÖZSÉG FORRADALMA


Kronológia

október 27.
Fiatalok egy csoportja eltávolította a középületekről a címereket és a hősi emlékművön lévő csillagot.

október 29.
Megválasztották a Magyarnándori Állami Gazdaság munkástanácsát és létrehozták a nemzetőrséget.

október 30.
Az állami gazdaság dolgozói a központ elé vonultak, ahol Bahorec Ferenc felolvasta a 15 vagy 16 pontos követelést, majd a pártirodánál elégették az ott található iratokat.
Megalakult a községi forradalmi tanács Papp László és Pálvölgyi Antal járási küldöttek kezdeményezésére. A testület elnöke Nagy Dániel gazdálkodó, elnökhelyettese Bagyal András, titkára Szabó Mária lett.

november 29.
A forradalmi tanács visszahívta tisztségükből a régi végrehajtó bizottság tagjait, illetve Kremnisán Gáborné vb-elnököt.


Forrás: 1956 Nógrád megyei kronológiája és személyi adattára. Szerk.: Á. Varga László. Salgótarján, 1996.

<<<