"KEGYETLENÜL LE KELL SZÁMOLNI VELÜK…"

Az 1956-os magyar forradalom a kommunizmus totális erkölcsi vereségét jelentette Magyarországon. A hatalommal szemben éppen azok lázadtak fel, akikre vezetői egy évtizeden át hivatkoztak: parasztok, munkások „haladó értelmiségiek”, a teljes magyar nép. A szabadságharc kegyetlen leverése és az azt követő megtorlás leplezte le a kelet-európai szocializmusok mibenlétét, józanította ki a nyugati baloldali értelmiség legjobbjait.

Érthető tehát, hogy a forradalom bukása után a hatalomra jutó, Kádár János vezette bábkormány már a kezdetekben elszánta magát a véres leszámolásra, noha tagjai, taktikából, először még azt hangoztatták, hogy „egyetlen dolgozónak sem lehet bántódása amiatt, mert az október 23-án kezdődött tömegmegmozdulásokban részt vett”. December első napjaiban azonban már az „ellenforradalom” gyors és határozott felszámolásáról döntöttek. Az MSZMP december elején megtartott központi bizottsági értekezlete lezárta a párton belüli ideológiai vitákat, ellenforradalomnak bélyegezve az októberi eseményeket. December 4-én pedig, a Katonai Tanács ülésén, a fegyveres erők miniszterének katonai helyettese kiadta a szóbeli parancsot a három budapesti honvéd karhatalmi ezred jelen lévő parancsnokának arra, hogy gyorsan és kegyetlenül „számoljanak le” az „ellenforradalmárokkal”.

A rendőrség „talpra állítására”, a konszolidáció elősegítésére a kormány november-decemberben megbízottakat küldött Salgótarjánba. Közülük a legfontosabb feladatokat Ladvánszky Károly alezredes, az Országos Rendőrkapitányság kiküldötte, és a fegyveres erők miniszterének megbízottja, Házi Sándor vezérőrnagy látta el. Kezdetét vette a tisztogatás, 1957 közepéig a forradalom előtti rendőri állomány 40%-át távolították el a szervezetből.

A megtorlás azonnali megindítását azonban hátráltatta, hogy a kommunista hatalom addigi fő támaszát, az általános gyűlöletnek örvendő Államvédelmi Hatóságot feloszlatták. A forradalom során széthullott, illetve lelepleződött a besúgói hálózat, melynek újjászervezéséhez idő kellett. Nagyobb számú letartóztatásra a december 8-i salgótarjáni sortüzet követően került sor, a megyére kitekintő munka azonban csupán a rendőrség politikai osztályának tényleges feltöltése, a volt ÁVH-sok „visszafogadása” után, 1957 februárjában indult meg.

A karhatalmisták utódai: balassagyarmati munkásőrök 1957-ben

A rendőrség gyengesége miatt az MSZMP vezetői jóformán csak a fegyveres karhatalomra támaszkodhattak, akiket a köznyelv „pufajkásoknak” nevezett, mivel ezt a vattával bélelt orosz ruhadarabot viselték. Salgótarjánban az egység szervezése már november 4-én megindult. A század élére hamarosan Darázs István (Darázs István 1921. december 21-én született, Mátraszőlősön, eredeti foglalkozása lakatos, 1956-ban Baglyasalján élt.) „karhatalmi őrnagy” és Brechó Gyula politikai helyettes került.

Módszereikben és magatartásukban országos összehasonlításban is kiemelkedtek brutalitásukkal, fegyelmezetlenségükkel. A pufajkások zöme a Salgótarján környéki „káderfalvakból”, főként Baglyasaljáról, majd később Karancslapujtőről került ki. Eleinte községek szerint tagozódtak, és nemegyszer egymással is konfliktusba keveredtek. Ez a laza fegyelmű, többnyire fiatal bányászokból, pártmunkásokból, volt ávósokból és katonatisztekből álló társaság mészárolt le december 8-án több tucat védtelen salgótarjáni és környékbeli nőt, férfit és gyermeket.

<<<