Mlinarik István: Budapesten született 1924. december 9-én. Anyja neve Mlinarik Katalin. 1939-től 1947-ig az Ózdi Kohászati Műveknél dolgozott. Ezt követően valószínűleg főiskolát végzett, mert 1950. szeptemberétől a budapesti „Apáczai Csere János Pedagógiai Főiskolá”-n oktatott, s 1955-ben már biztosan főiskolai adjunktus volt. A Nógrád Megyei Tanács VB Népművelési Osztályára a fővárosi II. kerületi óvónőképzőtől mint tanárt, 1955. augusztus 1-el vette át művészeti csoportvezetőnek. Ideérkezése után szinte azonnal bekapcsolódott a megyeszékhely kulturális életébe, annak egyik meghatározó egyénisége lett. Többek között a megyei írócsoport is vezetőjének tekintette. Közvetett források alapján valószínűsíthető, hogy több Petőfi köri vitán is részt vett Budapesten. A forradalom kitörése után október 29-én tagja lett a Nógrád Megyei Tanács Munkástanácsának, illetve a városban működő írócsoport ugyanezen a napon őt delegálta a megyei nemzeti bizottság másnapi alakuló ülésére. Ezen az ülésen annak ellenére, hogy a résztvevők nagy része addig nem ismerte, lényegre törő, világos felszólalása alapján beválasztották a megalakult Nógrád Megyei Nemzeti Bizottságba, sőt a 11 fős elnökségbe is. Ez szűk körű operatív testületen belül ő látta el az elnöki feladatokat, s ezen kívül a sajtóügyek tartoztak még hozzá. Lényegében a megyei forradalom eszmei irányítója volt. A forradalom alatt is nyíltan kommunistának vallotta magát, s hitt a szocializmus különböző útjaiban, a nemzeti sajátosságok érvényesíthetőségében. Politikai téren a magyarországi eseményektől a lengyelországi változásokhoz hasonló eredményeket remélt. Viszont az állam berendezkedése, valamint gazdasági téren a jugoszláv példát tartotta követendőnek. A Szovjetúnióval való kapcsolatokban viszont ismét a lengyelek próbálkozását tartotta követendőnek. November közepétől a Kádárék által is elismert munkástanácsokon keresztül próbálta meg a forradalom vívmányait megmenteni, megőrizni. Konkrét funkciót ugyan ekkor már nem vállalt, de lényegében a háttérből továbbra is ő maradt a salgótarjáni események elvi irányítója. December 15-ét követően egyrészt félve a megtorlástól, másrészt a teljes kilátástalanság miatt Jugoszlávián át nyugatra távozott. A Balassagyarmati Megyei Bíróság 1957. október 14-én távollétében 15 év börtönre, mint főbüntetésre, illetve egyes jogai gyakorlásától való 10 évi eltiltásra és teljes vagyonelkobzásra, mint mellékbüntetésre ítélte. 1958. október 28-án a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa másodfokon halálbüntetést szabott ki rá, az első fokon megállapított teljes vagyonelkobzás érintetlen hagyása mellett.

<<<