SÁGÚJFALU KÖZSÉG FORRADALMA


Kronológia

október 27:
Az üzemekből hazatért munkások kezdeményezésére tüntetésre került sor, ahol Győri István a tanácsi vezetés leváltását követelte.

október 28:
A délelőtt Szécsényből érkező ifjúság terjesztette a járási központban megfogalmazott 12 pontot. Ezt követően a tanácsháza előtt megválasztották a 16 fős forradalmi bizottságot, melynek elnöke Győri István, tagjai pedig többek között Csábi József plébános és Szorcsik János lett. Helyi bányászok és acélárugyári dolgozók részvételével állították fel a nemzetőrséget.

november 4-e után:
A régi gárda vette vissza a hatalmat.


Személyi adattár:

Csábi József: Csitáron született 1926. március 27-én. A falu plébánosa volt 1953-tól. A községi forradalmi bizottság választásának lebonyolításában az akkori tanácselnök kérésére vett részt, ahová őt is beválasztották. Csábi mértéktartó magatartásának is köszönhetően, a településen nem került sor rendzavarásra, a megbuktatott rend híveinek bántalmazására. 1957. április 27-én mégis letartóztatták, s csak május 3-án engedték szabadon.

Győri István: Ságújfalun született 1902. augusztus 16-án. Anyja neve Toldi Katalin. Iskolai végzettsége 6 elemi. 1956. november 4-ig volt a községi forradalmi bizottság elnöke. 1956 után nem indult ellene eljárás.

Szorcsik János: Ságújfalun született 1891. december 19-én. Anyja neve Godó Veronika. Iskolai végzettsége 6 elemi, foglalkozása földműves. 1945 előtt bányatulajdonos volt. Forradalmi bizottsági tagsága miatt közbiztonsági őrizet alá helyezték.


Forrás: 1956 Nógrád megyei kronológiája és személyi adattára. Szerk.: Á. Varga László. Salgótarján, 1996.

<<<