Szabó István: Apcon született 1919. november 19-én. Anyja neve Jávorszki Erzsébet. Iskolai végzettsége 6 elemi. A forradalom előtt a BM megyei főosztály vezetőjének, Rácz Károly őrnagynak a rendőri helyettese volt, szintén őrnagyi rangban. Azt követően, hogy Rácz október 29-én hajnalban átszökött Csehszlovákiába, ő lett a megyei főosztály parancsnoka. Másnap beválasztották a megyei nemzeti bizottságba és annak 11 fős elnökségébe is. A források alapján úgy tűnik, hogy november 4-ig nem csak egyéni érdekből állt át a forradalom oldalára, bár az is igaz, hogy amikor november 5-éről 6-ára virradóan a Kádár-hívő Mrázikék fegyveresen elfoglalták a megyei tanács épületét, majd feloszlatták a megyei nemzeti bizottságot, nem próbálta azt megakadályozni. Ezt követően lavírozott a forradalom hívei és a restaurációra törekvők, illetve az utóbbiak segítségére siető szovjet csapatok között. Ráadásul a november 16-17-én a fővárosból megérkező tanácsadók – Koltai őrnagy (ezredes?) és Ladvánszki őrnagy – jelenléte sem könnyítette helyzetét. A december 8-ai sortűznél ő is jelen volt. Hogy ’56-os szerepléséta hatalom így sem bocsátotta meg, ezt az bizonyítja, hogy 1957. június 15-én elbocsátották a rendőrség állományából, s vizsgálatot indítottak ellene.

<<<